Mik azok a hatalmi ágak?
Három alapvető hatalmi ágat különböztetünk meg:
Törvényhozó
Igazságszolgáltató
Végrehajtó
"A hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélés intézményesített gátja.
Szerepe, hogy az egyes önállóan gyakorolható, azonos szintű, más-más döntéshozói tisztségek körét,
jogkörét és felhatalmazását elkülönítse egymástól, és biztosítsa az egymástól független kiválasztásukat és megbízatásukat.
Általában egy demokratikus alkotmányos alapelv szabályozza, mely szerint a törvényhozásnak (parlament, helyi önkormányzat),
a végrehajtásnak (kormány, helyi kormányzat), illetve az igazságszolgáltatásnak (alkotmánybíróság, a bírói szervek és az ügyészség)
hatáskör tekintetében, intézményi és személyi vonatkozásban is el kell válnia egymástól.
A felvilágosodás korában három hatalmi ágat
különböztettek meg, de azóta továbbiak jöttek létre vagy kaptak ide besorolást, mint a demokráciában ellenőrző feladatokat ellátó
szervezetek és intézmények, ilyen például az alkotmánybíróság, adatvédelmi biztos vagy a közösségi támogatással működő tömegtájékoztatási
eszközökTörténetileg az önkényuralom megakadályozására irányult, elengedhetetlen feltételeként működik.
A felvilágosodás korának elméleteként emlegetik, pedig valójában sok évszázados múltra tekint vissza.
A három klasszikus hatalmi ág elosztása korábban megtalálható Arisztotelész és Cicero műveiben is."
Forrás: wikipedia.org